Az ANFT erdőfürdő-vezetőknek szánt kézikönyve szerint van néhány nagyon fontos kritérium, amely alapján egy jól képzett, tapasztalt erdőfürdő-vezető jól megkülönböztethető azoktól, akik valamely saját ideológiát vagy koncepciót szeretnének érvényre juttatni a séták során. Ezekről szeretnék ma néhány szóban írni.
A jó erdőfürdő-vezető valójában nem is vezető, sokkal inkább afféle tolmács vagy útmutató, esetleg mediátor, aki partnerségben dolgozik az erdővel, és azt tekinti a séta valódi vezetőjének. A Kézikönyv szó szerint így fogalmaz:
„Az erdővel együttműködve a vezetőknek mentesnek kell lenniük az időnyomás alól, nem lehetnek teveik és napirendi pontjaik, és főleg: a munkájuknak nem lehet elvárt eredménye. Sokan jönnek erre a képzésre úgy, hogy azt gondolják, hogy itt majd gyógyítani tanulnak; hogy megtanulják kihasználni az erdő erejét a világ gyógyítására. De az erdőterápiás szakemberek, erdőfürdő-vezetők nem ezt teszik. A vezetők nem kényszerítik rá a gyógyulást az emberekre; létrehoznak egy teret, ahol az emberek önmagukat vezethetik, hogy megtalálják, amire szükségük van. A résztvevők által tapasztalt előnyök nem a vezetőktől származnak. Az emberek és helyek kapcsolatából fakadnak.”
Hogy hogyan valósul ez meg egy erdőfürdő-séta során?
- Először is semmi sem kötelező – a vezető támogatja a résztvevők önállóságát, és nyitottsággal fogadja egyedi megnyilvánulásaikat.
- Az erdőfürdő-séta során több a csend, mint az emberi beszéd.
- Az erdőfürdő séta világnézettől független, a vezető és a közösség tiszteletben tartja a résztvevők világnézeti hovatartozását és tekintettel van arra. Az erdőfürdőzés tehát nem egy „spiri” dolog.
- Az erdőfürdő vezetője minden esetben a kapcsolatteremtést támogatja a résztvevők és a természet között.
- Az erdőfürdő vezetője megnyilvánulásaival inkább teret ad, mintsem szűkítené a lehetőségeket, de figyel a résztvevők biztonságérzetére.
- Az erdőfürdő-vezető a kölcsönösséget és az egyenrangúságot támogatja az erdővel való kapcsolatteremtés, ismerkedés során a használó attitűd helyett.
Kapcsolódó bejegyzések
Ha szeretnéd kipróbálni...
... itt tudod megtekinteni a közelgő propgramokat.
Menedék a lombok alatt, természetkapcsolatról beszéltem a Duna Nyár ’26 műsorában
A Duna Nyár ’26 július 22-i adásában a perőcsényi Természetkapcsolat Találkozóról beszélgettem. Az interjú 25:33-tól...
Erdőterápiáról a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz műsorában
Nemrég a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorának vendége voltam, ahol Dr. Kovács Bélával, a Csipkefa Alapítvány...
Legyél te is biofil, avagy visszatalálás az élőlények tiszteletéhez
Egyre világosabban látom, hogy az ökológiai válság nemcsak rendszerszintű vagy gazdasági kérdés. Mélyen benne van...