Korábban is írtam már az aromaterápiáról, és ez nem véletlen. Be kell vallanom, az illóolajok (a kristálycsodálat mellett) az elsők között kerültek a természetgyógyászati érdeklődésem fókuszába. Az első illóolajélményekkel még nagyonvidéken, a helyi gyógynövényboltban találkoztam úgy 16 évesen, ám azt hiszem, ez a szerelem csak a múlt héten teljesedett ki egy olajélményszeánszon a budapesti Parajdi Sópincében.

A helyszínre érve rögtön magával ragadott a lelkesedés, mert régóta szerettem volna kipróbálni egy igazi sószoba áldásos hatásait. A belső körülményeim épp ideálisak voltak a só-time-ra: bujkált bennem valamiféle tétova megfázás, ami nem tudta eldönteni, hogy most legyen-e, és jól ledöntsön a lábamról, vagy inkább csak csendben múljon el. A sószoba különösen alkalmas arra, hogy az ilyen kérdéseket rövidre zárjuk, hiszen a sózás fertőtlenítő hatása évezredek óta ismert. Az élelmiszerek tartósítása mellet a só antimikrobiális hatása terápiás célra is alkalmazható. A mesterséges sóbarlangok a tengeri levegő és a sóbányákban kialakult sós klíma elérhető közelségben létrehozott változatai.

Az igazi meglepetés azonban csak ezután kezdődött! Tapasztalt illóolajbarát lévén nem számítottam nagy durranásra e téren, a fürdőzéshez és párologtatáshoz használt olajkeverékeket eddig is összeállítgattam valahogy. Arra azonban sohasem vetemedtem volna, hogy a kétes értékű, gyógynövénybolti olajkáimat magamba töltsem.

Az első élményem a citromolajos víz volt, aminek az illata sokkal hamarabb betöltötte a levegőt, minthogy megtudtam volna, hogy meg fogom inni. Ez az illat bizony nagyon más volt, mint a megszokott kis hígított olajkáimé. Éreztem benne a citromhéj kesernyésségét az üde citrusillat mellett, és olyan volt belélegezni, mintha épp átmosnák a légcsövemet és a hörgőimet. Ezután megkóstoltam, és amellett, hogy isteni finom, különös érzeteket keltett az én kis beteg pocakomban: olyan volt, mintha elkezdtek volna viszketni a belső szerveim, és nem a rossz értelemben! Inkább mintha ébredeztek volna.

Ezután egymást követték rohamléptekben a különböző tiszta illatok és olajkeverékek. Mélyen belélegeztem az összezárt tenyereimből a növények velejét, lelkét, és lassan azt kezdtem érezni, mintha valamiféle életteli jó átjárná minden idegszálamat, az egész testemet. Leginkább arra emlékeztetett az élmény, amikor életemben először ültem bele az illóolajos fürdővízbe. Akkor az szintén egy nagyon intenzív élmény volt, éreztem az olaj hatásait a bőrömön, izmaimban, ízületeimben… Most azonban az illatok puszta belélegzése is ezt a kisimulásélményt adta sokkal erősebben. Szó szerint éreztem az egész testemben a gyógyulást, stresszcsomók tűntek el a vállamról, boldogabban lélegeztem fel az alig egyórás szeánsz végén.

Erről eszembe jutott az a kis, Biegerbauer Pál által írt zsebkönyv, amit egyetlen aromaterápiás olvasmányomként még anno, 20 éve begyűjtöttem. Abban volt egy olyan mondat, hogy bár képesek vegyileg előállítani az igazi illóolajokkal molekuláris szinten is azonos készítményeket, azok valahogy sosem olyan hatékonyak, mert hiányzik belőlük a növény lelke. Hát ezekben a korábbi élményeimhez képest bizonyosan volt lélek bőven, bármi legyen is az, mert olyan volt, mintha maga az élet szivárgott volna vissza a testembe az illatokkal.

Majd azért még egy sókamrázásra biztosan visszatérek, hogy lássam, vajon a só tette-e vagy tényleg az olajok, de így is landol a háztartásomban egy alapvető túlélőkészlet ebből a csodából, és tuti, hogy még nagyon sok olajszeánszon leszek ott – mindig, amikor csak tehetem! És közben kísérletbe fogok, hogy vajon az eddig magát gyógyíthatatlannak mutató SIBO-m és hisztaminintoleranciám vajon hogyan reagál egy jól összeállított, belsőleg alkalmazott illóolajos kezelésre.